2015. július 18., szombat

Darts: World Matchplay


A mai napon elkezdődik a Professional Darts Corporation egyik legnagyobb múltra visszatekintő tornája, a 2015 BetVictor World Matchplay.

A július 18. és 26. között zajló verseny – hasonlóan az elmúlt 21 évhez – a blackpooli Winter Gardensben kerül megrendezésre. A jelenlegi mezőnyből nem sokan mondhatják el magukról, hogy valaha is megnyerték volna ezt a tornát, a kvalifikációt abszolváló 32 játékos közül mindössze ketten emelhették magasba a Matchplay-trófeát: Phil Taylor tizenötször, míg James Wade egyszer. Taylor abban a tekintetben 100%-os, hogy amikor ő döntőbe jutott, akkor mindig övé volt a végső diadal, James ellenben az egy győzelme mellett négy döntőt vesztett el (ki hinné, mindet Phil ellen). Mellettük még Terry Jenkins kétszer, míg Raymond van Barneveld, Adrian Lewis és Michael van Gerwen egy-egy alkalommal jutott el a végjátékig a mostani mezőnyt tekintve.




A World Matchplay az elmúlt években már-már „hagyományosan” az augusztusban 55. életévét betöltő angol legendáról szólt, aki a torna 2008-as kiírásával kezdte meg máig is tartó veretlenségi sorozatát Blackpoolban. Idén talán nehezebb dolga lesz, mint eddig bármikor, hiszen a 16 között már egyből találkozhat Barneyval, míg a negyeddöntőben Chizzy, az elődöntőben Gary Anderson jöhet szembe, feltéve, ha mindenhol igazolódik a papírforma. És akkor a felső ágról se feledkezzünk meg, hiszen ott van MvG, Bunting, Jackpot, valamint az utóbbi időben brillírozó Michael Smith, Kim Huybrechts és az éppen a belga első fordulós ellenfele, Peter Wright is… egyszóval kőkemény küzdelem várható a nagyon impozáns Empress Ballroom falai között.

A torna névadó szponzora immár zsinórban harmadik éve a BetVictor fogadási iroda, az összdíjazás a tavalyi évhez hasonlóan 450 ezer angol font lesz. Ez az összeg az alábbi arányokban oszlik meg a játékosok között:
Győztes: £ 100 000
Döntős: £ 50 000
Elődöntősök: £ 27 000
Negyeddöntősök: £ 17 500
16 között kiesők: £ 10 000
32 között kiesők: £ 6 000

A World Matchplay játékformátuma az egyik legtöbb izgalmat ígérőnek számít az összes PDC-verseny tekintetében. Egy mérkőzés megnyeréséhez az adott legszám elérése mellett mindenképpen 2 tiszta legnyi különbség szükséges. Amennyiben ez nincs meg, akkor hosszabbítás következik, de egy bizonyos eredmény elérése után hirtelen halál következik (mellesleg ezen szabályozás 2013-as bevezetése óta egyszer sem került sor hirtelen halálra). A kötelező legszámok, és az esetleges hosszabbítások mértéke az alábbiak szerint néznek ki:

1. forduló (32 között): 10 nyert legig (12-12-nél van hirtelen halál)
2. forduló (16 között): 13 nyert legig (15-15-nél van hirtelen halál)
Negyeddöntők: 16 nyert legig (18-18-nál van hirtelen halál)
Elődöntők: 17 nyert legig (19-19-nél van hirtelen halál)
Döntő: 18 nyert legig (20-20-nál van hirtelen halál)

A főtábla sorsolása a következőképpen alakult, ebből lehet kalkulálni, hogy kik kikkel találkozhatnak a torna során. Természetesen sportról van szó, így létezik papírforma, de láttunk már karón varjút, semmit ne vegyünk tutira. 

Michael van Gerwen – Benito van de Pas
Justin Pipe – Jamie Lewis
Simon Whitlock – Jelle Klaasen
Ian White – Stephen Bunting
Adrian Lewis – Joe Murnan
Michael Smith – Gerwyn Price
Peter Wright – Kim Huybrechts
Mervyn King – Andrew Gilding
Phil Taylor – John Henderson
Raymond van Barneveld – Andy Hamilton
Dave Chisnall – Jamie Caven
Robert Thornton – Keegan Brown
Gary Anderson – Steve Beaton
Terry Jenkins – Mensur Suljović
James Wade – Kyle Anderson
Brendan Dolan – Vincent van der Voort

A tervezett programot is közzétette már a PDC, illetve a közvetítésért felelős Sky Sports, az időpontok a magyar időzóna szerint vannak feltüntetve. Hazai tévécsatorna nem közvetíti az eseményt, de internetes linkek megtalálhatók lesznek a PDC Hungarian Fan Club facebook oldalán, illetve az Astra műholdról szabadon fogható német Sport1 csatorna (korábbi nevén DSF) minden nap közvetít Blackpoolból a következők szerint: http://www.fernsehen.ch/suche/?suchwort=darts&suchen.x=10&suchen.y=6&cast=yes 

Július 18. (szombat), 20:00 – 24:00, 32 között:
Simon Whitlock – Jelle Klaasen
Peter Wright – Kim Huybrechts
Michael van Gerwen – Benito van de Pas
Adrian Lewis – Joe Murnan

Július 19. (vasárnap), 14:00 – 18:00, 32 között:
Mervyn King – Andrew Gilding
Ian White – Stephen Bunting
Justin Pipe – Jamie Lewis
Michael Smith – Gerwyn Price

Július 19. (vasárnap), 20:00 – 24:00, 32 között:
Brendan Dolan – Vincent van der Voort
Terry Jenkins – Mensur Suljović
Gary Anderson – Steve Beaton
James Wade – Kyle Anderson

Július 20. (hétfő), 20:00 – 24:00, 32 között:
Robert Thornton – Keegan Brown
Dave Chisnall – Jamie Caven
Phil Taylor – John Henderson
Raymond van Barneveld – Andy Hamilton

Július 21. (kedd), 20:00 – 24:00, 16 között:
Peter Wright/Kim Huybrechts – Mervyn King/Andrew Gilding
Simon Whitlock/Jelle Klaasen – Ian White/Stephen Bunting
Michael van Gerwen/Benito van de Pas – Justin Pipe/Jamie Lewis
Adrian Lewis/Joe Murnan – Michael Smith/Gerwyn Price

Július 22. (szerda), 20:00 – 24:00, 16 között:
Dave Chisnall/Jamie Caven – Robert Thornton/Keegan Brown
James Wade/Kyle Anderson – Brendan Dolan/Vincent van der Voort
Phil Taylor/John Henderson – Raymond van Barneveld/Andy Hamilton
Gary Anderson/Steve Beaton – Terry Jenkins/Mensur Suljović

Július 23. (csütörtök), 20:00 – 24:00, negyeddöntők:
Adrian Lewis/Joe Murnan/Michael Smith/Gerwyn Price – Peter Wright/Kim Huybrechts/Mervyn King/Andrew Gilding
Michael van Gerwen/Benito van de Pas/Justin Pipe/Jamie Lewis – Simon Whitlock/Jelle Klaasen/Ian White/Stephen Bunting

Július 24. (péntek), 20:00 – 24:00, negyeddöntők:
Gary Anderson/Steve Beaton/Terry Jenkins/Mensur Suljović – James Wade/Kyle Anderson/Brendan Dolan/Vincent van der Voort
Phil Taylor/John Henderson/Raymond van Barneveld/Andy Hamilton – Dave Chisnall/Jamie Caven/Robert Thornton/Keegan Brown

Július 25. (szombat), 20:00 – 24:00:
E L Ő D Ö N T Ő K

Július 26. (vasárnap), 20:00 – 24:00:
D Ö N T Ő

Mindenkinek nagyon jó szórakozást, jó szurkolást, sportszerű, magas színvonalú mérkőzéseket kívánunk az elkövetkező napokra!

Forrás: www.facebook.com/pdchungarianfanclub

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése