2016. március 1., kedd

SZERET...lek - Gyulán


2016. március 22-én Gyulán, a Várszínház Kamaratermében látható Pelsőczy Réka rendezésében a Szeret...lek című zenés előadás.

Van egy képzeletbeli bár. Zene szól. Elegáns férfiak, titokzatos nők, ülnek kerek asztaloknál. Tengerészruhás pincérek szolgálják fel a whiskyt, vagy a pezsgőt. Középen táncparkett. Ma a szerelemről lesz szó. Mindenkiről kiderül valami érdekes, személyes, szánalmas vagy nevetséges. Míg a háttér színpadias, az elmesélt történetek annyira valóságosak, amennyire valóságos tud lenni egy diktafonnal felvett szerelem története,  szó szerint lejegyezve. Mások vagyunk, mint amilyennek képzeltük magunkat. Másmilyenek a szerelmeink is. Csöppet sem rózsaszínek. De én gyönyörűnek látom őket.
És a végén kiderül mi az érdekesebb, az élet vagy az álom...

Pelsőczy Réka harmadik dokumentumokra alapozott előadása a szerelem születésének, elmúlásának emlékeiből áll. Különböző életkorú és érdeklődésű emberek mesélték el nekünk életük egy fontos szerelmét. Ezeken a személyes meséken alapul az előadás. Banális, titokzatos és mulatságos, hogy miért szeretünk bele valakibe és ugyanilyen rejtélyes az is, hogy miért nem szeretjük már. Miért lehetetett kibírni, hogy kiöblíti a narancsleves dobozt, hálóingben alszik, összehajtogatja a zacskókat, minden pin-kódot elfelejt, tönkreteszi a virágokat maga körül, horkol, nem tudja, kicsoda Alison Goldfrapp, Paul Anka, vagy Nat King Cole, hogy mi az a les, hogy nem szereti a szexet, vagy épp minden nap akar... 

Az előadás egy képzeletbeli bárban játszódik, ahol az éjszakai élet különböző figurái, zenészek, bártündérek, lecsúszott alakok mesélnek majd egy, több, sok történetet flitterben, festékben, boldogan, szakadtan, füstösen, boldogtalanul. Részletek az életünkből, ismerős és ismeretlen melódiákkal, tánccal, zenekarral. Őszintén.

A HOPPart és a Manna közös produkciója
100 perc, szünet nélkül

Szereplők: 
Barabás Richárd
Bercsényi Péter
Gáspár Anna
Herczeg Tamás
Király Béla
Kiss Diána Magdolna
Szabó Márta
Szamosi Zsófia
Szilágyi Katalin
Vándor Éva
Terhes Sándor

Zenészek:
Kákonyi Árpád
Matkó Tamás
Szakál Tamás

díszlet: Cziegler Balázs
jelmez: Tóth Hajnalka
dramaturg: Sirokay Bori
zenei  vezetők: Kákonyi Árpád, Matkó Tamás
koreográfus: Király Béla, Bodor Johanna
produckiós vezetők: Gáspár Anna, Matók Szilvia

rendező: Pelsőczy Réka

www.thalia.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése